Dr. Pap Sándor választókerületi elnök ünnepi gondolatait osztjuk meg Önökkel!
„Sűrű év van mögöttünk. A koronavírus-járvány hullámai jöttek és mentek, eddig mindet legyőztük – minden adott, hogy az ezutániakat is legyőzzük. De ezért tenni kell! Kőbánya egészségügyi ellátórendszere évről évre fejlődik, újul meg a Bajcsy Kórház is. A járvány kordában tartásához, az egészségesek oltásához és a betegek gyógyításához azonban nem elég az épület és az eszköz, kellenek bele felkészült, állhatatos, kitartó emberek – orvosok, ápolók, beteghordók, laboránsok – akik elvégzik az emberfeletti munkát nap mint nap. A vírus nem ismeri a naptárt, nem tart szünetet az ünnepekre. Az egészségügyben dolgozóknak karácsonykor, szilveszterkor is dolgozni kell – mindkét szülőm orvos, ezt én már gyerekként megtanulhattam. Két dolgot tehetünk, hogy megkönnyítsük az emberfeletti terhelést, ami két éve nyomja a vállukat. Egyrészt vegyük fel mindhárom oltást – önmagunk és szeretteink védelmében is. Másrészt valahányszor találkozunk az egészségügyi dolgozókkal, köszönjük meg nekik, amit tesznek értünk. Nagyon megérdemlik és – sajnos – nem hallják elég gyakran. Ha még egy tábla csokit is tudunk vinni, annál jobb!
Ha ezt a mindkettőt megtettük, akkor viszont bőven van örömre is okunk így év végén: óriásit nőtt a minimálbér, a gyermekes családok hamarosan több százezer forintot kaphatnak vissza a befizetett adójukból, a 25 év alattiak január 1-jétől nem fizetnek személyi jövedelemadót, csökkennek a céges adóterhek. Kőbánya idén is fejlődött: befejeződött az Opera Eiffel Műhelyháza, kormányzati támogatással újult meg a Tengerszem rendelő és a Gém utca burkolata. A Szervátiusz Általános Iskola és a Mocorgó Óvoda felújítása Kőbánya közelmúltjának legnagyobb projektjei közé tartoznak. A kormány és az önkormányzat tehát 2021-ben is folyamatosan, közösen fejlesztették Kőbányát – Önöknek.
Az idei már a második rendhagyó karácsony lesz a járvány miatt. Mi kőbányaiak azonban – ahogy tavaly, úgy idén is – megmutatjuk: így is tudunk ünnepelni, családunk körében és közösségként egyaránt. A D. Kovács Róbert Antal polgármester úrral közösen tavaly elültetett városrészi karácsonyfák többsége már díszekben tündököl, díszkivilágításban pompázik a Polgármesteri Hivatal, előtte már áll a betlehem. Bármerre járok a kerületben, egymás után öltöznek díszekbe az ablakok is. Az ünnepünkből még másoknak is tudunk adni, például a Szivárvány Idősek Otthona lakóinak, vagy Böjte Csaba testvér árva gyermekeinek is. Kőbánya erős közösség, amelyre méltán vagyunk büszkék!
Márai Sándor szerint: „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Különböztessük meg hát az előttünk álló ünnepeket a rohanós hétköznapoktól! Lassítsunk le, találjuk meg a békét, az örömöt az ünnepben és vigyázzunk egymásra!
Áldott, boldog karácsonyt, és sikeres új évet, Kőbánya!”