Magyarországon 2018 óta csaknem 1400 milliárd forint értékben 5680 óvodai és iskolai fejlesztés, építés valósult meg – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
Balatoni Katalin a Zrínyi Miklós Gimnázium eddig elvégzett felújításainak átadásán arról beszélt, hogy az intézményeket “stabil, értéket közvetítő, nemzeti alapokon álló szemlélettel és tartalommal” szeretnék megtölteni.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a 21. században is időt álló értékeket közvetítő oktatást biztosítsanak Ennek egyik része, hogy eddig 579 ezer notebookot adtak át az 5-12. évfolyamos diákoknak, az utolsó 125 ezer ilyen eszköz pedig a jövő héten indul el a tanulókhoz – ismertette.
Mindezzel “képesek vagyunk egyszerre az értéket, a hagyományt és a modern kor oktatását összekapcsolni” – fogalmazott a politikus.
2024. október 18.
(MTI)