Kezdőlap » Idén jelentősen bővülnek a felsőoktatási lehetőségek

Idén jelentősen bővülnek a felsőoktatási lehetőségek

Bővülnek a felsőoktatási lehetőségek, azok után, hogy tavaly és tavalyelőtt körülbelül 75 ezer főt vettünk fel állami ösztöndíjas képzésekre, az idei évben ezt jelentősen túlszárnyalva több mint 87 ezer helyet biztosítottunk – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

Varga-Bajusz Veronika példaként említette a Debreceni Egyetemet, amelynek kapacitása a tavalyi 6401 állami ösztöndíjas helyhez képest idén 8594 főre nőtt, illetve a Pécsi Tudományegyetemet, amely esetében a tavalyi 4593 hely helyett idén 5750 főben rögzítették a kapacitást.

A kapacitás tervezett szám, amely a jelentkezők korábbi fókuszai, a munkaerőpiaci igények és a minőségi szempontok figyelembevételével készült – ismertette bejegyzésében az államtitkár, hozzáfűzve, hogy a végleges felvett létszámot a ponthatár kihirdetésekor határozzák meg, várhatóan a korábbi évekhez hasonló vagy még magasabb számokkal.

A politikus emlékeztetett, hogy a Corvinus Egyetem 2020-ban a modellváltással kilépett az állami ösztöndíjas rendszerből és térítésmentes tanulási lehetőséget a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány által biztosított Corvinus Ösztöndíj nyújt a hallgatók számára.

Az egyetem maga határozza meg a térítésmentes képzési helyek számát, amely idén is várhatóan hasonló lesz a tavalyihoz – írta posztjában Varga-Bajusz Veronika.

További részleteket a Kossuth rádióban elhangzott beszélgetésben közölt az államtitkár, mely a https://www.facebook.com/vargabajuszveronikaallamtitkar/videos/1312913973074488 linkre kattintva hallgatható meg.

2025. január 16.

(MTI)

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget