Az elmúlt években számos olyan nagyszabású építkezés zajlott, amelyek jelentősen megújították a kerületet, de a jelentős korszerűsítés ellenére a tervezők igyekeztek hűek maradni a város eredeti arculatához. Összeállításunkban ezek közül az építkezések közül mutatunk be párat.
Betonmonstrumból pihenőhely
Hosszú éveken át csúfította Kőbánya központját a Liget téri Szolgáltatóház, ám mára már a helyén létesült zöld pihenőhely a forgalmas környék üde színfoltja lett. Az 1976-ban elkészült épület nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, üzletközpont és aluljáró helyett kétes alakok tanyája lett. Az önkormányzatnak sikerült megvásárolnia az időközben teljesen lepusztult épületet, amelynek helyén ma már szökőkút és az ikonikus kőbányai kőkockák csábítják rövid pihenésre az arra járókat.
Díjnyertes sétány Újhegyen
Több építészeti elismerés mellett a Virágos Magyarország különdíját is elnyerte a 2019-re teljesen megújult Újhegyi sétány. A nagyszabású rekonstrukció tervezése 2013-ban indult és három ütemben zajlott, amelynek eredményeként több mint 30 ezer négyzetméter felület újult meg, két játszótér és szabadtéri tornapálya létesült, valamint közel 40 miniatűr szobor is őrzi Újhegy és Kőbánya múltját. A programhoz a kerület több mint 600 millió forint fővárosi támogatást nyert el.
Körforgalom a temető előtt
Legalább húszéves áldatlan állapotot sikerült felszámolni 2012-ben, amikor elkészült az Új Köztemető előtti körforgalom. Az építkezés Kőbánya és a főváros együttműködésében zajlott, amelynek keretében megújult a járda is, valamint új buszmegálló és egy 53 férőhelyes parkoló is épült.
Nívós ügyintézés
Kőbánya egyik büszkesége lett az Állomás utcai Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ, ami méltán nyerte el Budapest építészeti nívódíját. Az egykori foghíjtelken elhelyezkedő épület jól illeszkedik két felújított házszomszédja közé, belül pedig modern körülmények fogadják az ügyfeleket. A beruházás keretében a belső udvar is rendezett zöld területté alakult.
Viszlát, macskakő!
Korszerűtlen macskaköves útszakasznak mondhatott búcsút Kőbánya a Gém utca Zágrábi út – Hizlaló tér közötti részének leaszfaltozásával. A 447 méteres szakasz korszerűsítését az önkormányzat a helyiek igényei szerint végezte, így a kéréseknek megfelelően a Kőbányai Komplex iskola immár akadálymentesen közelíthető meg.
Az a szép zöld gyep!
A Kőrösi Csoma Sándor út 1,3 kilométer hosszú szakaszának átépítésével 24 ezer négyzetméter útfelület és 4400 négyzetméter járdafelület kapott új burkolatot, így immár egy világvároshoz méltó út vezet át Kőbánya központján. A Kőrösin futó villamosvágány egy részét gyeptéglák fedik, zöld szigetet alkotva a főváros egyik legforgalmasabb részén.