Kezdőlap » Kőbányán is hódít a tánc kihívás

Kőbányán is hódít a tánc kihívás

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Stroke Klubja is csatlakozott a világszerte elterjedt és hazánkban is egyre népszerűbb Jerusalema Dance Challenge-​hez. Június 1-jén a közel száz főt számláló közösség egy csoportja orvosokkal, ápolókkal és asszisztensekkel, valamint a Gördülő Tánccsoport tagjaival és Pap Sándor tanácsnokkal együtt táncolt hálát mondva az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért, kifejezve a gyógyulásba vetett hitet és emlékezve a beteg sorstársakra, akik a vírus áldozatává váltak. Az esemény szimbolikus jelentőséggel bírt: az újrakezdés, a közösség erejének szimbólumává vált. A klub 2010-ben indult útjára azzal a céllal, hogy az agyi érkatasztrófán átesett betegek is aktív résztvevői legyenek saját gyógyulásuknak, meggyorsítva ezzel a folyamatot. A koronavírus-járvány a szervezet életére, mindennapjaira is rányomta bélyegét, így a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központban (KÖSZI) havi rendszerességgel tartott összejöveteleik elmaradtak, ám az oltottak számának emelkedésével, illetve a pandémia enyhülésével újra visszatérhetett a megszokott rend működésükbe. A Kőbányai Önkormányzat költségvetésének megtervezésekor mindig nagy hangsúlyt kapnak a civil szervezetek, így a Stroke Betegszervezet is évről évre részesül a képviselő-testület által megítélt támogatásból. Az ügy fontosságát felismerve folyamatosan nő az adományozók száma is, a szponzoroknak köszönhetően egyre több helyről érkezik segítség az Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány égisze alatt működő egyesülethez. 

Keretes

Mi is az a Jerusalema? 

A dél-afrikai Master KG és Nomcembo Jerusalema című dala már egy éve tarol. A fülbemászó slágert több mint 400 millióan hallgatták meg a Youtube-on. A klipben látható tánclépéseket sok száz baráti társaság, munkahelyi közösség tanulta meg, a produkcióról több ezer videó látható az interneten. Az angolai Fenómos do Semba nevű tánccsoport az ötödik születésnapját ünnepelte, amikor felcsendültek a mára széles körben ismertté vált dallam, a tagok pedig tányérral a kezükben elkezdtek táncolni. „A boldogságot akartuk megmutatni. Az afrikaiak, főleg az angolaiak egyszerűségét. Azt, hogy lehetséges a boldogság, még akkor is, ha semmid nincs, vagy ha olyan időket élünk, mint most, a világjárvány kellős közepette” – mondta Adilson Maíza az együttes koreográfusa.

 

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget