Kezdőlap » Lezajlott a Mikulás futás

Lezajlott a Mikulás futás


Hétvégén, a SOKK Egyesület szervezésében a kőbányai Sportligetben Mikulás futást tartottak. A jótékonysági futóversenyen több mint 150 óvodás, iskolás és felnőtt korú résztvevő jelent meg, és futott mikulássapkában a pályán kijelölt távokon.

A futók között volt a rendezvény fővédnöke dr. Pap Sándor választókerületi elnök, és a rendezvény védnökségét elvállaló D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere is.

A futóverseny a jó hangulat és az egészséges testmozgás mellett jótékonysági célokat is támogatott, hiszen a felnőttek a jótékonysági távon való nevezési díjat a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálatnak ajánlották fel.

A remek hangulatú sporteseményt a Mikulás is meglátogatta, aki sok örömet hozott a kisgyermekek számára. Minden nevező mikulássapkát és szaloncukrot kapott, a célba érkezésnél pedig a Félegyházi Pékség által felajánlott péksüteményt kóstolhatta meg.

Volt, aki babakocsit tolva tette mega távot, és volt, aki a kutyájával futott együtt, ezzel is támogatva a rendezvény jótékonysági célját.

Mutatjuk a képeket a jó hangulatú eseményről:


 

 

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget