Kezdőlap » Ma elköszönünk… – Póka Egon

Ma elköszönünk… – Póka Egon

play-sharp-fill

D. Kovács Róbert Antal, X. kerületének polgármestere

Napokkal ezelőtt villámcsapásként ért a hír… Felfoghatatlan volt, ahogy most, leírva és kimondva is: Póka Egon elment. Tudtuk, hogy nagy a baj… Hónapok óta imádkoztunk, szorítottuk a kezed miközben szó szerint az életedért küzdöttél. Biztosak voltunk benne, teljesen biztosak, hogy ezúttal is Te leszel az erősebb. A győztes oroszlán. Biztosak voltunk benne, hogy túl leszel ezen a rendkívüli megpróbáltatáson és újra velünk leszel. Hogy újra velünk lesz erős, ugyanakkor végtelen nyugalmat árasztó, kedves lényed. Meleg tekinteted, ami bármikor el tudta velünk hitetni, hogy az élet szép, és nincs mitől tartani. Biztosak voltunk… Minden más elképzelhetetlen volt. Most is az! Már életedben legenda voltál. Basszusgitáros, Zeneszerző, Ember, Barát, Férj, Apa, Nagypapa, Igazgató, Lokálpatrióta, Díszpolgár. Mind csupa nagybetűvel. És mi csupa nagybetűvel KÖSZÖNJÜK! Köszönünk Neked MINDENT! Amit tettél, amit adtál, azt, amilyen voltál… Egyedülállót alkottál! Elképzelhetetlen, milyen lesz nélküled. Nincs más vigaszunk, csak az, hogy amint a zene, úgy érdemeid, életműved is marad. Örökké. Ahogy lelkünkben velünk marad erős, ugyanakkor végtelen nyugalmat árasztó, kedves lényed. Póka Egon, Kőbánya Díszpolgára, Drága Barátom! Isten nyugosztaljon!

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget