Kezdőlap » Új lendületet kap a Héraklész program 

Új lendületet kap a Héraklész program 

Új lendületet kap a legkiválóbb fiatal sportolókat támogató Héraklész program, melynek idei szakmai napjára jövő csütörtökön kerül sor a városi sportágak olimpiai selejtezőjének budapesti állomásán. 

Baji Balázs, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornának kedden felidézte, hogy a Héraklész program szép és hosszú múltra tekint vissza, több olimpiai bajnok és sikeres sportoló vehetett benne részt, éppen ezért a magyar sport egyik fontos programja. 
   

„A sportért felelős államtitkársággal együtt úgy döntöttünk, hogy megújítjuk a programot, amely új elemekkel bővül: új arculatot és lendületet kap, mivel úgy gondoljuk, most is és a jövőben is nagyon fontos része lehet a magyar sportnak és az utánpótlás támogatásának.  Ezek az elemek egyrészt a fiatalosságát, a lendületét és a sportszakmai tartalmát hivatottak bővíteni. Azon túl, hogy a felkészülés támogatásában igyekszünk az utánpótláskorú sportolókat segíteni, fontosnak tartjuk a közösségépítést, a különböző oktatási formákat és az egyénközpontú támogatást. Például a dietetikában vagy a különböző szemléletformálásban és nyilván ezen sportolók elismerésében” – mondta a versenyzőként világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó.
    

Hozzátette, a Héraklész szakmai nap is az újításaik közé tartozik. Ezen évente egyszer összehívják a teljes Héraklész keret tagjait, edzőiket és kísérőiket is, akik megismerkedhetnek egymással.
    

A tavalyi szakmai napon több mint 700-an vettek részt, ezt igyekeznek hagyománnyá tenni és minden évben megismételni, valamint a sportolókból közösséget kovácsolni – mondta. Emellett a sportolók több olyan hazai rendezésű nemzetközi versenyre is kilátogathattak, kilátogathatnak, mint a tavalyi atlétikai világbajnokság vagy a jövő csütörtöktől vasárnapig a Ludovika Campuson sorra kerülő városi sportok olimpiai selejtezője, amelyen a BMX freestyle, a sportmászás, a gördeszka és a breaktánc versenyzői harcolnak majd a párizsi kvótákért.
    

„Az egész évünket erre húztuk fel, ami a Héraklész programot illeti. Már a gála is fiatalos, kicsit underground hangulatban lett megrendezve, kicsit utalva rá, hogy az idei szakmai nap ezen sportágakra lesz felépítve. A grundon tervezünk tartani egy kötetlen hangulatú szakmai napot, olyan érdekes témákban, mint a generációk közötti kommunikáció kihívásai vagy a dietetika a sportban” – fogalmazott Baji Balázs a jövő csütörtöki eseményről. 
    

A városi sportok olimpiai selejtezőjének budapesti állomása ingyenesen látogatható, és a nézők nemcsak a versenyek izgalmait élvezhetik, hanem kipróbálhatják magukat a négy fő sportágban is, köszönhetően a hazai sportági szövetségek által szervezett oktatásoknak és bemutatóknak. Az Urban Festival keretében zenei programok is színesítik a rendezvényt, fellépnek a hip-hop, a rock és a surf-punk stílus képviselői, valamint dj battle és beatbox show is várja a közönséget.

2024. június 11.

(MTI)

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget