Kezdőlap » A Budai Cigányváros nyomában – tematikus séta

A Budai Cigányváros nyomában – tematikus séta

play-sharp-fill

Tudod-e mi az iszkába és a sulyom? Miért köthető pl. ez a két eszköz a cigányokhoz?

Tudod-e mi az iszkába és a sulyom? Miért köthető pl. ez a két eszköz a cigányokhoz?
És azt tudod-e, hogy Mátyás király „Fekete Seregének” hadifelszerelésekkel való ellátásában már a cigányok is részt vettek, Izabella királynőt pedig Csepel-szigeti palotájában, 1489-ben rendezett mulatságán romák zenéje szórakoztatta?
Cigányok először a XIV. században, Nagy Lajos király (1342-1382) uralkodása idején jelentek meg az akkor Korfuig, Raguzáig/Dubrovnikig érő Magyarországon?
Zsigmond, német-római császár és magyar király 1423-ban menlevelet adott László vajdának, amelynek átirata fennmaradt.
Sőt, a középkori Budán Cigányvárosról szólnak az utazók. S ha ismerjük a hagyományosnak számító cigány mesterségeket – érteni fogjuk, miért telepedtek meg a Duna mentén, a városfalon kívül. Ez az első állandó cigány település a mai Magyarország területén, amelyről írásos dokumentumok is fennmaradtak.
Amikor sétára hívunk a középkori CIGÁNYVÁROS nyomába ezekről is mesél nekünk dr. Bársony János kisebbségkutató, a III. kerületben működő Romano Instituto munkatársa.
Találkozzunk október 9-én, 9.50-kor a Bem téren a Bem szobornál!
Indulás: 10 órakor
A séta ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/k9kXbh2iZQuUtiSn6
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget