Kezdőlap » Holnaptól nyitnak Budapest karácsonyi vásárai

Holnaptól nyitnak Budapest karácsonyi vásárai

play-sharp-fill

Idén újra élőben nyitja meg kapuit a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren, és az AdventBazilika rendezvénysorozat a Szent István Bazilika előtt.


AdventBazilika


Visszatérnek a vásárra a gasztro és kézműves kiállítók a Szent István téren. Ahogy minden alkalommal, most is feldíszítenek egy hatalmas, közös karácsonyfát, mely az óriás adventi koszorúval és betlehemi jászollal együtt végig kíséri az idei AdventBazilika eseménysorozatait. November 28-tól pedig minden vasárnap meggyújtanak 1-1 sor adventi gyertyát.

A vásár ideje alatt fotókiállítással, jégpályával, és selfie automatával várják a kicsiket és nagyokat, délutánonként pedig 16:30-tól a bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget.

Az AdventBazilika színpadán sztárvendégek mellett fellép majd hangszeres együttes, duó, acapella-, gospel- és kamarakórus, sőt handpan koncert is többször kápráztatja majd el a térre látogatókat.


Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren


Itt is kigyúlnak majd az ünnepi fények, december 1-től 26-ig pedig minden nap, 17.00 órától fényfestéssel készülnek a szervezők. Közel ötven hazai kézműves egyedi portékákkal készül az ünnepekre. Családi menüket és 1500 Ft-os egytálételeket is találnak majd az odalátogatók az ízművesek gasztronómiai standjainál.


A Vörösmarty téri vásár látogatása – a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően – védettségi igazolványhoz kötött. A november 19-i ünnepélyes megnyitót követően az adventi hétvégéken közös gyertyagyújtás vár majd mindenkit. A vendéglátó egységeknél először vezetik be a készpénzmentes vásárlást, ezzel is csökkentve a járványügyi kockázatot.


Forrás: Csodálatos Magyarország oldala

 



	
	
				
				
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget