Kezdőlap » Idén 5 női vállalkozást díjazott a Visa 

Idén 5 női vállalkozást díjazott a Visa 

Idén 5 női vállalkozást díjaztak a Visa She’s Next versenyén, a döntős pályázatok kreatívak, bátrak és sokszínűek voltak – közölte a Visa szerdán az MTI-vel.

A legjobb pályaművek a hagyományos szakmák újragondolásától a technológia-alapú megoldásokig sokféle területre kiterjedtek a közlemény szerint. A tavalyinál jóval nagyobb jelentkezői érdeklődés alapján a szervezők úgy vélik, hogy a vállalkozó nők pályázatának van létjogosultsága, a She’s Next gazdaságilag és társadalmilag egyaránt jelentős eseménynek tekinthető. 
    

Idén a ISBN könyv+galéria kortárs képzőművészeti szakkönyvesbolt, kiállítótér és kulturális központ, a Kharisz – Vet állatorvosi praxis, a Platz Piac termelői piac, a Kiskanál Kommandó gyermektáplálási tanácsadó, valamint a TestAir360 pilótaalkalmassági teszteket kínáló távvizsgaszoftver részesült elismerésben. A nyertesek 2-2 millió forintos támogatásban és egyedi mentorálásban részesülnek. 
    

Az OTP Bank digitalizációs fejlettségét elismerő különdíját, valamint az ezzel járó 2 millió forint támogatást és mentorlást szintén a TestAir360 nyerte, míg az MBH Bank fenntarthatósági különdíját ugyancsak 2 millió forintos támogatással és mentorálással a Szenzoros Terápiák Fejlesztőház kapta.  
    

A Visa 2019-ben indult nemzetközi kezdeményezése a cégvezető nőket támogatja, a szervezők mostanáig majdnem 4 millió eurót fordítottak csaknem 400 vállalkozó támogatására világszerte. A közlemény szerint a pénzügyi szolgáltató cég fontosnak tekinti, hogy a nők vállalkozásait finanszírozási, cégvezetési, fejlesztési kérdésekben segítse, és ígéretük szerint folytatni fogják a támogatói-mentorálási tevékenységüket.

2024. június 5.

(MTI)

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget