Kezdőlap » Megújuló kőbányai vasútállomások

Megújuló kőbányai vasútállomások

Újabb fejezet nyílt a Kőbányát átszelő vasútvonalak történetében: megkezdődött a Kőbánya alsó vasútállomás felújítása. A MÁV megerősíti a  – finoman szólva – szebb napokat is látott állomás tetőzetét és a szigetelését, valamint eltünteti a falfirkákat is, hogy az utasok esztétikusabb körülmények között várakozhassanak.

A felújítás egy nagyobb program része, hiszen az állomást érintő Budapest-Cegléd-Szolnok vonal rekonstrukciója már tavaly megkezdődött. Már megújult a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakasz, a Kőbányai teherpályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti rész, illetve a Vecsés-Üllő szelvény, aminek köszönhetően a vonatok akár 80 kilométeres óránkénti sebességgel is roboghatnak. Korábban, az elaggott pálya egyes részein a szerelvényeknek közel 20 km/h-ra is le kellett lassítaniuk a biztonságos közlekedés érdekében.

Alapos ráncfelvarráson esett át a Kőbánya felső állomás is. Itt az első vágánynál pótolni kellett az életvédelmi kerítést, megszüntették az aluljáróban a botlásveszélyt, és felújították az illemhelyet. A falakra pedig három méter magasan antigraffiti réteg került, hogy a falfirkák ne borítsák el az állomást.

Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget
Facebook Pagelike Widget